A nappali hőmérséklet lassú emelkedése sejteti a tavasz közeledtét és a termelők kezdenek tevékenykedni a gazdasági udvarban meg a földeken, mert minél előbb be kell fejezni a búza fejtrágyázását, a gyümölcsösökben és a szőlőben viszont jó ütemben halad a metszés.
E mellett folyamatos a műtrágya és a vetőmagvak beszerzése, hiszen most már minden gazdaságon megvan a vetési terv, amit a szaktárca felé igencsak rövid időn belül be kellett adni.
Sajnos, a földművesek ismét egy drága és bizonytalan tavaszi idény elé néznek, mert napról napra emelkedik az üzemanyag ára, a leendő terményért viszont nem garantál senki. Hiába ugrott fel a tőzsdén a búza ára 22 dinárra, az Árutartalékok Igazgatósága azonnali rendeletet adott ki, hogy a pékségek és a malomipari egyesületek 20 dinárért vásárolhatnak 50 ezer tonna alapanyagot, azaz tavalyi búzát, állítván ezzel kiegyensúlyozott marad az ellátás. Első hallásra nem is tűnik ellentmondásosnak, hiszen így „megakadályozható” a kenyér és a pékipari termékek árának emelkedése. Csak sebtében kell hozzátenni, hogy a rendelet 3 nappal az áremelések után született meg.
Rendesen fel sem fogtuk ezt a határozatot, jött az agrártárca következő rendelete, miszerint március 2-tól a behozatali növendékjószágra, azaz a borjakra, a fiatal üszőkre és a malacokra megszűnik a 12 illetve 31,5 százalékos különadó, emellett az állattenyésztők 50 ezer tonna kukoricát vásárolhatnak 18 dináros kilogrammonkénti áron. A szaktárca ezzel a lépéssel kívánja feléleszteni – hogy ne mondjuk fejleszteni – a hazai állattenyésztés, a hús- és tejtermelést.
Kívülállóként megkérdeztem egyik bika-farm tulajdonos-ismerősömet, mi a véleménye a rendeletről. Mély meglepettségemre helyeselte, sőt üdvözölte a mezőgazdasági minisztérium rendeletét, hiszen évek óta lefelé ívelő tendenciát mutat Szerbia állattenyésztése. Így esélyt kapunk a munkára, no meg ne felejtsük el, hogy az Unió felé évi 8 ezer tonnás húskiviteli kvótánk van, amiből tavaly alig 2500 tonnát teljesítettünk. Ha valóban igaz a történet, most csak arra kell odafigyelni, hogy ne kétes minőségű, hanem ellenőrzött körülmények között nevelt jószágok kerüljenek a hazai termelőkhöz, mert az eredményes hízlalás és tejtermelés alapfeltétele a jó alapanyag.
A kérdés viszont csak az, hogy a behozatallal úgymond bármelyik bejegyzett farm foglalkozhat, természetesen saját szükségleteit figyelembe véve, vagy a kulisszák mögött ismét egy „atyafi” „jó működő kereskedő”, „példás agrár-businessmen” támogatásáról van szó, aki fittyet sem hányva a szegény sorsú parasztrember munkájára, ismét lehúzná az utolsó réteg bőrt is róla, no meg a keresetéről.
És ha már a rendeletekről, az agrárium fejlesztésének lehetőségeiről tárgyalunk, én egy kérdést teszek fel: az agrártárca közbenjárása lesz-e legalább ennyire hatékony, amikor a felvásárlási árakról és a kistermelők érvényesüléséről, jövedelmükről, megélhetésükről lesz szó? – Mert bizony ők termelik ki mindazt a mezőgazdasági terményt és értéket, amit a kormány, a szaktárca és „kereskedők” értékesítenek, dollármilliókat teremtve az országnak és maguknak.
