Amikor képviselő lettem, sokszor kérdezgettek a termelők arról, hogyan is kerültem én ide. Miért épp ezzel az ágazattal foglalkozom? Manapság is sokan rákérdeznek. Ezért most a gyermekkoromról, az ágazathoz való kötődésemről fogok írni.

Szüleim, nagyszüleim mindig arra tanítottak, hogy a munkát becsülni kell. Már gyerekként próbáltak arra nevelni, hogy becsüljem meg azt, amit csinálok, s hogy ne szégyenkezzem, ha dolgozni kell.

 A gyakorlatban is el kellett ezt-azt sajátítanom.

Talán sohasem fogom elfelejteni a 90-es évek háborúit, nincstelenségét… A háborús években talán még keményebben kellett dolgozni, mint különben. Így került arra sor, hogy 11 évesen a magyar határ mellé jártam meggyet szedni. Reggel 4-kor kellett minden nap felkelnem, majd egy órát utazni teherautón, s aztán várt az egész napos munka, majd csak estefelé érkeztem haza. Fizetni is alig fizettek… de ami fontos, végigcsináltam.

És az 5. osztályba indulás előtt fel tudtam öltözni, táskát, füzeteket tudtam vásárolni. Még abban az évben kertészkedni kezdtünk egy helyi nagygazdánál. Ez úgy működött akkoriban, talán most is, hogy kapott az ember valamennyi földet, s felesbe lehetett kertészkedni rajta. Öntözni, kapálni kellett, s bizony, amikor édesapámat bevitték „rezervába”, hát nekem kellett legtöbbet segítenem, hisz én vagyok az idősebb fiú a családban.

Közben megtanultam a szomszédomnál, aki gazdálkodó, traktort vezetni. Persze engedélyem nem volt, de hát a határban azt nem is kéri senki. Tárcsázással kezdtem, fogasolással, melyekhez ugye mégsem kell annyi tudás és figyelem, de nagyon jó arra, hogy az ember megtanulja a földet művelni, rutint szerezzen. Természetesen a kapálás sem maradhatott ki, hisz akkoriban nemigen volt pénze a termelőknek vegyszerre. Aztán ahogy cseperedtem lassan megtanultam mindent, ami szükséges egy kezdő földművesnek, s lassan belém rögzült a föld szeretete. Később nem is volt kérdés számomra, hogy mezőgazdasági középiskolába iratkozom. Az állatorvosi technikumot választottam, s fel is vettek az első körben Topolyára. Nagyon sok tapasztalatot szereztem, végzősként már bedolgoztam a helyi állatorvosi állomásnak is. Ezután azonban a tanári pályán indultam el, azonban a szünetekben továbbra is segítettem, főleg aratáskor és a kukoricatörésben, valamint az őszi munkálatoknál. A mai napig segítek, ha van rá időm.

Jelenleg a képviselőházban egy olyan ágazatra próbáljuk meg mi, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői felhívni a figyelmet, amely komoly nehézségekkel küzd.

Sajnos Belgrádban sokszor nem értik a termelők problémáit, nem tudják, milyen gondokkal küzdenek. Nem is tudhatják. A papírok mögül, s a telefon mellett nem lehet megtanulni. Ha az ember nem tudja, mi az, amiről beszél, nem segíthet.