HTML

Friss topikok

„Füstbe ment terv”

2012.03.27. 11:51 Fremond Árpád

dohany.jpgMindenki tudja, hogy a dohányzás káros az egészségre. Mégis sokan „füstölögnek”, s az áraktól függetlenül valahogyan a cigarettára megpróbálnak mindig félretenni. Az emberiség régóta dohányozik, s biztos vagyok benne, sajnos még igen sokáig is fog.

Az ágazat, mindentől függetlenül, számtalan család számára biztosít megélhetést. Ne ijedjenek meg, nem szeretnék a dohányzás melletti kampányt folytatni, sőt ellenezem azt (!!!), mégis úgy érzem fontos erről az ágazatról is írnom, s rávilágítanom arra, hogy a dohánytermelésben számtalan lehetőség rejtőzik, illetve nagyon sok ember számára biztosít megélhetést a termelése.

A 2008-as választások után a mezőgazdasági minisztérium a dohánytermesztőket sem kímélte. Az állam korábban kötelezte magát, hogy 2012-ig kilónként fizeti a termelők számára a prémiumot. Választások után azonban fordult a kocka, nem tették lehetővé a dohánytermelők számára ezt a juttatást, sőt tartozások is maradtak fenn 2007-ből a Burlei típusú dohánytermesztők számára. Valamikor 2009 elején kerestek fel bennünket, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőit a dohánytermelők egyes képviselői. Igyekeztünk mihamarabb megoldást találni a problémára. Gyorsan meg is kezdődtek a tárgyalások a minisztériummal, bizottsági ülésen is szóba hoztuk a dolgot, valamint a képviselőházban is felszólaltunk az ügyükben. A történet érdekessége egyébként, hogy a Belgrádtól délre élő termelők időben megkapták juttatásaikat, míg a vajdasági termelők „hoppon” maradtak. A tárgyalások folyamán tüntetést is szerveztek a termelők, sőt a tiltakozások alatt sikerült egyesületet is alapítaniuk, mely képviselhette az érdekeiket.

A küzdelem nem volt egyszerű. Több hónapos huzavona következett. A miniszternek elmagyaráztuk: megengedhetetlen az, hogy hátrányos helyzetbe kerüljenek a Vajdaságban élő, dohányt termelő gazdák.

Szerencsére a küzdelemnek meglett a hozadéka. A miniszter mégiscsak felülvizsgálta a saját álláspontját, és bebizonyította azt, hogy hosszú évek után akad egy olyan mezőgazdasági minisztere az országnak, aki hajlandó figyelembe venni a gazdák érdekeit is, s így 2009. augusztus 27-én megszületett a rendelet, amely szeptember 8-án lépett hatályba.  Sikerült elérnünk, hogy mindazok igényelhettek dohánytámogatást, akik hektáronként legalább 1800 kilogramm Burlei dohányt termeltek - a gazdák szerint, akik ezzel foglalkoznak, ez egy teljesen reális elvárás volt.

A rendelet értelmében négy kategóriába sorolták be a Burlei dohányt, minőség szerint. A legjobb minőségű dohányért 60 dinárt fizettek kilogrammonként, a második csoportba tartozóért 50 dinárt, a harmadrangú dohányért 45 dinár járt kilogrammonként, az utolsó kategóriába tartozóért pedig 25 dinárt fizettek kilogrammonként. Ha egy átlagos számítást próbálunk végezni az adott keretek között, akkor a dohánytermelők hektáronként körülbelül 100 ezer dináros támogatásra számíthatnak az államtól, akkor körülbelül mintegy 80 millió dinárt sikerült kiharcolni a termelőknek. Mindez annak köszönhető, hogy kitartóan harcoltunk a dohánytermelő gazdák érdekeiért a mezőgazdasági miniszternél és a kormánynál, Pásztor Bálint frakcióvezetővel az élen.

Bennünket, a VMSZ-ben politizáló tisztségviselőket, attól lehet megkülönböztetni továbbra is az újvidéki és belgrádi székhelyű szerb pártokban tevékenykedő magyar politikusoktól, hogy mi igen is számon kérhetőek vagyunk! Nem vagyunk megalkuvóak, nem tántoríthatnak el minket céljainktól, nem vagyunk megvásárolhatóak! Ha minden magyar képviselő követte volna példánkat ott Belgrádban, a képviselőházban biztos vagyok benne, hogy sokkal hamarabb vége lett volna a csatának, s még többet tudtunk volna tenni a Vajdaságért és a vajdasági magyarságért.

Reméljük a termelők támogatására a továbbiakban is számíthatunk, hisz tudjuk, a termelők nem felejtenek. Május 6-án választások lesznek.

Címkék: vajdasági magyarság dohánytermesztés fremond árpád VMSZ

A bejegyzés trackback címe:

https://melyszantas.blog.hu/api/trackback/id/tr304343188